Minden nő a világban – köztük Te is kedves olvasó – részese lehet az istennők újjászületésének a Földön. Az istennői fény újra felragyog a nők szívszentélyében, miközben a női archetípusok életre kelnek a mindennapjaink fényterében.

Létezik egy hely, ahol az istennői fény soha nem aludt el, csak ködfátyol fedte be az ártó szemek elől. Ez a hely nem más, mint az istennők otthona, Avalon – Glastonbury gyönyörű városa.

A női lélekútját járva, legalább egyszer az életben minden nő meghívást kap az avaloni papnőktől egy istennői fényhangolásra. Ez a szent  pillanat a Te életedben most érkezett el, az istennők fénye ide vezetett Téged, mert lelked készen áll egy igazán mély újjászületésre.

Hogy milyen gyönyörű égi érintések várnak rád ezen a szent helyen, az alábbi videómban szívem minden szeretetével osztom most meg veled:

 

Az utazás időpontja:
2025. augusztus 7-11.

Programterv:

2025.08.07.

11:20 – Indulás a Ryanair FR 624-es járatával Budapest Liszt Ferenc repülőtérről Bristolba. Érkezés Glastonbury-be 15:00 óra körül, elfoglaljuk a szállást, és közösen elmegyünk bevásárolni. Kérlek vedd figyelembe, hogy az első napon nem lesz lehetőség éttermi étkezésre, mert a városban délután 3 órakor bezárnak az éttermek! Viszont az élelmiszer üzletekben nagyon finom, előre csomagolt ételek kaphatók. Természetesen a többi napon mindig lesz lehetőséged, hogy étteremben ebédelj.

17:30 – 19:30 Csoportos nyitó meditáció
Helyszín: Istennő templom

19:30 – 21:30 Avalon fényterébe való megérkezés – csoportos energetikai gyakorlat
Helyszín: Glastonbury Tor


2025.08.08.

10:00 – 11:30 A Szent Grál fénykódjainak aktiválása – csoportos női spirituális gyakorlat

11:30 – 13:00 Kapcsolódás az apátság energiaterében fénylő égi áldásokkal – egyéni női spirituális gyakorlat
Helyszín: a Glastonbury apátság kertje

13:00 – 16:00 Szabad foglalkozás

16:00 – 17:30 A négy fő médiumi csatornánk tisztítása – egyéni női spirituális gyakorlat
Helyszín: Mária Magdolna kápolna

17:30 – 19:30 Lemúriai spirituális tudásunk ébresztése – csoportos női meditáció
Helyszín: Istennő templom


2025.08.09.

10:00 – 12:00 A szent szerelem fénykódjainak aktiválása – egyéni női spirituális gyakorlat

12:00 – 13:00 Avaloni papnők arany áldásai – egyéni női spirituális gyakorlat
Helyszín: Chalice Well

13:00 – 17:00 Szabad foglalkozás

17:00 – 19:00 A női kundalini szentség ébresztése.
Helyszín: The White Spring

 

2025.08.10.

10:00 – 11:30 A Lemúria fénytest és az újtudatosságú női fénytest harmonizálása / fénykódjainak aktiválása – csoportos női gyakorlat
Helyszín: Chalice Well

11:30 – 14:00 Avaloni papnők egyéni lélekhangolása
Helyszín: Glastonbury Tor

14:00 – 17:30 Szabad foglalkozás

17:30 – 19:30 Egyéni női sorsösvény fényhangolás – csoportos meditáció
Helyszín: Istennő templom

 

2025.08.11.

Délelőtt szabad foglalkozás

12:00 – 13:30 Záró meditáció
Helyszín: Istennők háza

14:00 Hazaindulás

Glastonbury-ből reptéri transzfer után indulás Bristolból a Ryanair FR 623-as járatával, tervezett indulás 18:15, a várható érkezés Budapestre 21:50.

* * *

Részvételi díj:
MEGTELT!!!

A részvételi díj tartalmazza:

  • a csoportos meditációkon és gyakorlatokon való részvételt
  • a szállást
    A szállás a Glastonbury Inn-ben lesz, elhelyezés 2 ágyas szobákban, saját konyhafülke, tusoló és wc tartozik hozzá.
    FONTOS!!! Egyágyas elhelyezésre felár ellenében sincs lehetőség!
  • az Istennő templom meditációs termének bérleti díját
  • a White Spring belépő / bérleti díját
  • kétszeri csoportos belépő díját Chalice Well-be
  • egyszeri belépő díját a Glastonbury apátságba
  • a Bristol – Glastonbury oda-vissza transzfer díját
  • a szervezési díjat

A részvételi díj NEM tartalmazza:

  • a repülőjegy árát
  • a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre kijutás díját

A repülőjegy ára jelenleg (január 11.) oda-vissza kb. 180.000 Ft, ez tartalmaz egy 20kg-os feladható poggyászt is. Ha elegendő számodra kisebb poggyász, az ár valamennyivel kedvezőbb lehet. Kérlek vedd figyelembe, hogy a vidék időjárása még augusztus hónapban is szélsőséges, ezért nem lesz elegendő csak nyári ruha. Esőkabátra, vízálló cipőre és a kültéri meditációkhoz melegebb ruhákra is szükség lesz (tapasztalat!). Mint minden diszkont légitársaságnál, a Ryanair-nél is folyamatosan változik a repülőjegyek ára, jellemzően felfelé… Ezért, ha eldöntötted, hogy szívesen csatlakoznál hozzánk, javaslom, hogy minél előbb intézd a repülőjegyed!

  • az elektronikus beutazási engedélyt (ETA)

A beutazási engedély nem vízum, az európai unió tagállamaira 20245.04.02-től lép életbe a rendszer, az engedély kiváltása 2025.03.05-től lehetséges.

A 10 fontba (ötezer forintba) kerülő engedély két évig vagy a kérelmező útlevelének lejártáig érvényes, és az érvényességi idő alatt korlátlan számú nagy-britanniai beutazást tesz lehetővé, esetenként legfeljebb hathavi időtartamra. A londoni belügyi tárca meghatározása szerint az ETA nem vízum, hanem digitális beutazási engedély, amelyet a mobileszközökre letölthető UK ETA nevű alkalmazással lehet kérvényezni.

  • az utasbiztosítás díját
  • az étkezést

Tehát a repülőjegy rendelést, az indulás napján a Lisz Ferenc repülőtérre történő eljutást, az elektronikus beutazási engedélyt (ETA), az utasbiztosítást, és a helyszíni étkezést mindenki egyénileg intézi saját magának!

* * *

Részvétel csak előzetes jelentkezéssel, mert a helyek száma korlátozott!
(maximális létszám 14 fő)
MEGTELT!!!

A jelentkezés feltételei:

Jelentkezni írásban, a lelekterapiak@gmail.com email címen lehet.

A jelentkezést beérkezési sorrendben,
előleg befizetése mellett tudom elfogadni,
helyet sajnos senkinek nem tudok fenntartani.

Az előleg a részvételi díj 30%-a, melyet átutalással lehet teljesíteni.
A fennmaradó összeget legkésőbb 2025. június 15-ig kell befizetni.

FONTOS INFORMÁCIÓ!
Lemondás esetén az előleget nem áll módomban visszatéríteni,
nem használható fel más programra.

(Abban az esetben, ha találsz magad helyett egy másik hölgyet, aki velünk tartana,
az általad fizetett előleg átruházható rá)

* * *

Szentséggel a szívünkben és szenvedéllyel a lelkünkben várunk Benneteket erre a gyönyörűnek ígérkező spirituális utazásra!

Major Erika és Száraz Ildikó

Kik vagyunk mi?

  • Az Istennő / Isten gyönyörű lányai vagyunk
  • Szentvizek úrnői, a szent kenetek művészetének őrzői
  • A változás 21. századi főpapnői vagyunk, olyan nők, akik saját fényükkel változtatják paradicsommá a világot
  • A világ gyöngyszemei vagyunk, állandóan megújulunk
  • Az Istennő és az angyalok fénycsatornái vagyunk
  • Nők vagyunk, akik által a nőiség misztériuma élőbbé válik a világban.