A terhesség időszaka az élet legfontosabb szakasza a lélek számára. Hiszen a születendő gyermek jövőbeni testi és lelki egészségének alapjait a fogantatás időszakától kezdődően a születés, és a születés utáni első 7 év alapozza meg.

Felnőtté válva a legtöbb ember egyáltalán nem foglalkozik a születésének körülményeivel. Természetesen tudatosan nem is emlékszünk rá, hogy milyen nehézségek árán kerültünk ide a Föld nevű bolygóra. Ennek ellenére a saját születésünk élménye elég aktívan él a tudatalatti elménkben, és erőteljesen meghatározza mindennapi életünket.

A születés és a személyiség alakulása
A szülés nem csak az anyának nehéz. Miközben az anya minden erejével és szeretetével segíti gyermekét, hogy megszülessen, a baba is ugyanolyan erővel küzd, hogy elhagyja a számára olyan jól ismert, biztonságos, meleg és puha anyaméhet. Átpréselődik egy borzasztóan szűk csatornán, és egy olyan világba érkezik, amely teljesen ismeretlen és rideg a számára. Ez az élmény nagyon megterhelő a megszületendő léleknek, a születés gyakorlatilag az első nagy változás és küzdelem az ember földi életében.

Életünk egyik legnagyobb változása a születés folyamata, amikor dimenziót váltunk fizikailag és lelki szinten egyaránt. Ez a tapasztalat nagyon mélyen belénk ég, még ha tudatosan nem is emlékszünk rá. A születés folyamatán keresztül tanuljuk meg, hogyan kell átalakulni, hogyan kell alkalmazkodni egy megváltozott környezethez, hogyan tudjuk elengedni a múltat, és hogyan lehet átlépni egy új életszakasz kapuján.

Egész életünkben használjuk a születéskor belénk rögzült tapasztalásokat, amikor olyan helyzetbe kerülünk, hogy kénytelenek vagyunk elengedni valamit vagy valakit, és készen kellene állnunk az új befogadására. Ezek lehetnek apró dolgok és nagy horderejű történések is az életünkben. Minden egyes lélek a születése közben megtapasztalt és a tudatalattijában eltárolt minták szerint cselekszik ezekben a szituációkban. A különböző születésélmények más és más energiateret hoznak létre bennünk és körülöttünk.

szuletes_blogbejegyzes
Koraszületés

Amikor a lélek koraszülöttként érkezik a világba, élete folyamán gyakran elhamarkodottan dönt, és többnyire hirtelen cselekszik. Sokszor azt érezheti, hogy nincs ideje semmit befejezni, bár többnyire elegendő ideje jutna minden tevékenységére. Ezeknek a lelkeknek a legnagyobb fókuszt a döntéshozatalukra kell irányítani, hogy mérlegelve és megfontoltan legyenek képesek döntéseket hozni. A másik fő terület az idejük beosztásának a fejlesztése.

Gyors születés

A gyorsan leszületett lelkek szeretnek mindent gyorsan csinálni, és türelmetlenek lesznek, ha esetleg várniuk kell valamire vagy valakire. Mindenhol és mindenben a leghatékonyabb megoldásokat keresik, hogy ne kelljen sokat várniuk. Ha úgy érzik, valami nem olyan ritmusban halad, ahogy ők azt szeretnék, nagyon hamar türelmetlenné és szorongóvá válhatnak. Arra kell odafigyelniük, hogy a kitartó, hosszúnak ígérkező dolgokat se hagyják félbe.

Elhúzódó vajúdás

Abban az estben, amikor a születés valamilyen okból kifolyólag lelassul, és a babának hosszú ideig kell küzdenie, hogy megszülethessen, akkor élete további részében is gyakran érezheti azt, hogy neki mindenért meg kell küzdenie. Ebben az esetben a születésélményéhez kapcsolódhat még a reményvesztettség és a tehetetlenség érzése is, melyet a lélek az élete folyamán gyakran megtapasztalhat. Viszont az is lehetséges, hogy egy igen kitartó és erős önuralommal rendelkező egyéné válik felnőtt korára. A hosszú vajúdást megtapasztalt lelkeknek legtöbbször azt a hitet kell elengedniük, hogy nekik mindenért keményen  meg kell dolgozniuk, és semmit nem érdemelnek meg kemény munka és küzdelem nélkül.

Túlhordás

A magzat, amikor a túlhordást választja, nem akarja, nincs elég ereje elhagyni a biztonságos anyaméhet a bizonytalanért. Nincs elég ereje megkezdeni az életet, egy új dolog irányába elindulni. Az élete folyamán ezért hajlamossá válhat rossz helyzetekben is benne maradni, mert nincs ereje a változáshoz. A fejlődést és a továbbhaladást többnyire halogatja, mert azt gondolhatja, hogy ezért neki túl sokat kell majd tennie. A túlhordott magzatok fejlesztendő területe a cselekvésre való hajlam erősítése

Császármetszés

A császármetszéses szülés folyamatában a gyermeknek nem kell megküzdenie a világrajöveteléért. Az ember azt gondolhatná, hogy akkor ez a legjobb születési forma. Azt kell mondanom, ez sajnos nem így van! Abban az esetben, amikor a császármetszés tervezett, és nem indulnak meg a szüléssel járó hormonális változások és méhösszehúzódások, a gyermeket óriási sokként érheti a minden átmenet nélküli váltás. A biztonságos meleg-puha anyaméhből hirtelen egy hideg-rideg világba kerül. Ez a tapasztalás félénkséget, önbizalomhiányt okozhat neki. Sokszor kerítheti hatalmába az az érzés, hogy egyedül nem dönthet semmiben, nem csinálhat semmit egyedül.

A császármetszés egy másik – nem tervezett – formája, amikor elindulnak a szülési folyamatok, és az anya és a gyermek is küzd a megszületésért, de valamilyen okból kifolyólag a császármetszés mellett dönt az orvos. A  lélek ebben az esetben azt tapasztalhatja meg, hogy “csinálom a dolgom, ahogy tudom, és ha esetleg valamilyen nehézség adódna, úgyis ott lesz egy láthatatlan segítség mellettem, aki a segítségemre siet”. A császármetszést átélt lelkek fejlesztendő területei lehetnek az önismereti munka, és az önmagukba vetett hit erősítése. Pozitív megerősítései: ”Nincs szükségem másra a döntéseim meghozatalában. Képes vagyok egyedül is érvényesülni az életben”

Farfekvéses baba

Ezek a gyermekek a születéskor rossz irányba helyezkednek el. A későbbi életünk folyamán is jellemző lehet rájuk, hogy nem a számukra legmegfelelőbb irányt választják. A farfekvésnél bekövetkezhet a császármetszés is, így annak a programját is cipelheti magával a lélek a továbbiakban. A farfekvéses lelkek fejlesztendő területe legfőképp az, hogy ne engedjék elterelni magukat a számukra legtökéletesebb útról.

Köldökzsinór a nyak körül

Azokban az estekben, amikor a köldökzsinór a gyermek nyaka köré van tekeredve, egy önmaga elleni agresszió mutatkozik meg a magzatnál. A félelem, amit átélt az anyaméhben, vagy a születéstől való félelem arra „kényszeríti” őt, hogy inkább végezzen magával. A mindennapi életében is hajlamossá válhat nehéz helyzetekben az öngyilkosság gondolatával játszani, rosszabb esetekben egy menekülési útvonalnak is használhatja ezt. Köldökzsinórral a nyakon született magzatoknál fejlesztendő terület az élet kihívásaitól való megrettenés átalakítása cselekvéssé, és felhagyás az önhibáztatással és az öncsonkítással testi és lelki szinten egyaránt.

* * *

A születés során szerzett élmények természetesen átalakíthatóak és feldolgozhatóak. A fenti születési élmények és események felsorolása nem teljes körű, csak a leggyakrabban megélt tapasztalásokat mutattam be. A leírt megélések nem egyénre szólóak, hiszen mindannyian egyediek és megismételhetetlenek vagyunk, így a megélésünk is egyedi.

Születéstréning
Egyetlen dolgot biztosan állíthatok: minden egyes ember átélte a születés élményét, és ez volt az első változás az életében. Ebből kiindulva hatalmas felszabadulást és örömöt hozhat el a  saját életébe, ha feldogozza a születéséhez kapcsolódó élményeket.

Ebben lehet segítségedre a Születéstréning, melynek részleteiről itt olvashatsz bővebben.

Szeretettel,
Major Erika