A “21. századi papnők” workshop-ok születése

Ennek a négy fokozatból álló, istennői fényben gazdag workshop-nak az alapjai azok a csatornázott üzenetek, melyek az évek során Mária Magdaléna fénymesternőn keresztül érkeztek meg hozzám. Mária Magdaléna 2015-ben jelent meg nekem először egy női elvonuláson, és arra inspirált, hogy olvassam el azokat a gnosztikus iratokat, melyek az Ő életéről szólnak. Ebben az életemben így indult a vele való csodálatos lelki kapcsolatom, amit az idő előrehaladtával egyre tisztábbnak és szentebbnek érzek.

Az illóolaj kenetek varázslatos világába 2017. közepén kezdett el bevezetni, 2021. elején a női csoportom tagjai arra inspiráltak, hogy gyűjtsem egy csokorba Mária Magdaléna tanításait, és adjam át Nekik is ezt a csodálatos tudást. Így született meg a 21. századi papnők workshop négy fokozata.

Ahogy a workshop részletei lépésről lépésre bontakoztak ki lelki szemeim előtt, olyan volt, mintha a Krisztusi Lélek a számára egyik legkedvesebb nőt küldte volna el hozzám azért, hogy tanítson meg engem és rajtam keresztül minden nőt emlékezni. Emlékezni egy már szinte elfeledett tudásra, a kenetek művészetére.

Mária Magdaléna végtelen szeretettel fedte fel előttem a nők szívében élő Egyetemes Szív vallásának fénykódjait, és avatott be a kenetek művészetének szentségébe. Arra biztatott, hogy emlékeztessek minden hozzám érkező nőt arra, hogy a krisztusi útnak van egy női vonala is, amely egy szent pontnál összetalálkozik a férfi út szentségével, és egy varázslatos egységet alkotva hozzák létre a Szent Szív Szeretet „vallását”.

Én azt gondolom/érzem, hogy talán még soha nem volt olyan fontos, mint napjainkban az, hogy kezdjünk el emlékezni arra a sok áldásra és szépségre, ami a lelkünkben él.

Szívből örülök annak, hogy Mária Magdaléna Téged is meghívott erre a szent utazásra, és és együtt emlékezhetünk a nőiség misztériumára!

Ennek a workshopnak az a célja, hogy mélyebb kapcsolatot teremtsünk nőiségünk papnői fényeszenciájával, és női lelkünket a jelenleg elérhető legmagasabb rendű szent női térbe emeljük.

A két nap alatt Mária Magdaléna támogatásával összekapcsolódunk a bennünk élő papnői minőséggel, amely az ima, a meditáció és a szent rituálék támogatása által képessé tesz minket egy varázslatos életet megteremtésére.

Megtanuljuk a szentelt víz, szentelt olaj készítésének művészetét és az áldás misztériumának rituáléját. A workshop végén minden kedves résztvevő egy Mária Magdaléna energiájával megszentelt illóolajos szaglóüvegcsét kap ajándékba. A szentelt olaj által a rohanó mindennapok valóságában is könnyedebben tudja majd előhívni magából a benne élő papnői minőséget.

Kik vagyunk mi, a 21. század papnői?

Az Istennő/Isten gyönyörű lányai vagyunk.
Szentvizek úrnői, a szent kenetek művészetének őrzői.
A változás 21. századi papnői/főpapnői vagyunk, olyan nők, akik saját fényükkel változtatják paradicsommá a világot.
A világ gyöngyszemei vagyunk, állandóan megújulunk.
Az Istennő és az angyalok fénycsatornái vagyunk.
Nők vagyunk, akik által a nőiség misztériuma élőbbé válik a világban.

Ezen a 21. századi papnői workshop-on összegyűlünk, hogy női fényünkkel mélyebben összehangolódjunk.

Programterv:

  • Beavatás – az I-es fokozatú beavatás kiszélesíti az energiameződet egy olyan szintre, ahol már könnyedén képes leszel a papnői út krisztusi fényhálóján keresztül a szentelés és az áldás energiájának a lecsatornázására;
  • Ismerkedés az illóolajok szakrális és szubtilis hatásával;
  • Illóolaj hangolások:
    • Ismerkedés a JÁZMIN illóolaj szubtilis hatásaival, összehangolódás a fényáldásaival – Szexuális sérüléseink áthangolása, a szent szexualitás fénykódjainak az aktiválása, Lilit és Éva energiáinak a harmonizálása;
    • Ismerkedés a TÖMJÉN illóolaj szubtilis hatásaival, összehangolódás a fényáldásaival – Apaseb áthangolás, kapcsolódás a legmagasabb rendű egészséges férfi energetika mintázattal. Krisztus és a tömjén illóolaj fényáldásainak a lehorgonyzása;
    • Ismerkedés a MIRHA illóolaj szubtilis hatásaival, összehangolódás a fényáldásaival – Anyaseb áthangolás, kapcsolódás a legmagasabb rendű női energetikai mintázattal. Szűz Mária és a mirha illóolaj fényáldásainak lehorgonyzása;
    • Ismerkedés a RÓZSA illóolaj szubtilis hatásával, összehangolódás a fényáldásaival – A szeretet és az egylélek szerelem sérüléseinek áthangolása, a legmagasabb rendű önszeretet és szerelem energetikai mintázatának a lehorgonyzása. Mária Magdolna és a rózsa illóolaj fényáldásainak a lehorgonyzása;
    • Ismerkedés a NÁRDUS illóolaj szubtilis hatásával, összehangolódás a fényáldásaival – Beavatás az ősi illóolaj-kenetek misztériumába. Mária Magdolna, Ízisz istennő és a nárdus illóolaj fényáldásainak a lehorgonyzása.

* * *
Az oldalon vagy a hanganyokban a gyógyítás szót minden esetben
a test, lélek és szellem harmonizálásának szinonimájaként
használom
* * *


Időpont:
2024. október 26-27.
(szombat-vasárnap)
10:00 – 18:00


Részvételi díj:
70.000 Ft
(ismétlőknek 35.000 Ft)
amely tartalmaz:
– 21. századi papnők workshop munkafüzetet
– egy szentelt olajos üvegcsét és illóolajat
– egy szentelt vizes üveget
– a helyszínen elfogyasztott vizet és teát

Helyszín:
Lélekterápiák Központ
1126 Budapest, Galántai utca 10.
16-os kapucsengő

* * *

Részvétel csak előzetes jelentkezéssel, mert a helyek száma korlátozott!
(maximális létszám 10 fő)

A jelentkezést beérkezési sorrendben,
előleg befizetése mellett tudom elfogadni,
helyet sajnos senkinek nem tudok fenntartani.

* * *

Hogyan tudsz jelentkezni a programra?

A programra előzetesen leadott online regisztrációval, a részvételi díj 50%-ának befizetése mellett lehet jelentkezni. A díjelőleget a regisztrációs folyamat során, biztonságos online felületen, bankkártyával lehet kifizetni. A fennmaradó összeget a tanfolyam napján, a helyszínen lehet rendezni. Lemondás esetén az előleget nem áll módomban visszatéríteni.

A díjelőleg befizetéséről a rendszer automatikusan számlát küld, ezért a regisztráció során kötelező számlázási nevet és címet is megadni. Tájékoztatlak, hogy 2022. szeptember 1-től KATA-s egyéni vállalkozóként kizárólag magánszemély részére tudok számlát kiállítani, ezért a számlaadatoknál a programon részt vevő magánszemély nevét és címét kérem feltüntetni!

A regisztrációd kizárólag abban az esetben érvényes és végleges, ha a részvételi díj befizetése megtörtént, és kaptál egy „Új időpont létrehozva” tárgyú visszaigazoló email-t tőlem.

Online regisztráció indítása

Szeretettel várlak!

Major Erika
lélekhangoló