Életünk minden pillanatában angyalok vesznek körül bennünket. Ezek a csodálatos fénylények alig várják, hogy kapcsolatot teremtsünk velük, és támogatást kérjünk tőlük életünk bármely területén. Ezen a tanfolyamon lehetőséged lesz megtanulni, hogyan kapcsolódj és kérj segítséget az Energiamező Gyógyító Angyalaitól.


Kinek a nevének fűződik az Energiamező Gyógyító Angyalai tanfolyam kifejlesztése?

Stevan J. Thayer – az Integrált Energia Terápia (IET®) megalkotója – munkája során energiablokkokat tisztított az Emberi Energiamezőben, és eközben megismerkedett több angyallal is, akik felajánlották gyógyító ajándékaikat számára. Ezen munkáját összegezte “Az Energiamező Gyógyító Angyalai” című könyvében, ahol az emberi test energiamezejének egy-egy területét egy-egy gyógyító angyalhoz kapcsolta.


Mi történik a tanfolyamon?

Egy négy lépésből álló módszert tanítok meg neked, amely lehetővé teszi számodra, hogy energetikailag összekapcsolódj az IET® kilenc Gyógyító Angyalával, és kifejleszd a személyes kapcsolatod velük. Megtanulod, hogyan hívd meg egy különleges imával a Gyógyító Angyalokat, és hogyan használd az angyali szívkapcsolat technikát arra, hogy az angyalok energiájához kapcsolódj. Ezáltal megtapasztalhatod azokat az energetikai gyógyításokat és üzeneteket, melyekkel Ők ajándékoznak meg Téged, és a tanfolyam elvégzése után már Te is képessé válsz bármikor kapcsolatot teremteni az Energiamező Gyógyító Angyalaival.

Ez egy gyakorlat orientált tanfolyam, ahol a nap folyamán mind a kilenc angyallal kapcsolódsz, és megtapasztalhatod gyógyító ajándékaikat. Ez a nap lehetőséget ad számodra, hogy hozzád hasonló tanítványokkal dolgozz együtt a Gyógyító Angyalokkal. A csoport energiája lehetővé teszi számodra, hogy sokkal intenzívebben kapcsolódj a Gyógyító Angyalokhoz, mintha azt egyedül tennéd. A csoportos gyakorlatok során azok is gyakran érzékelik az Gyógyító Angyalok energiáját, akik általában nem éreznek, nem látnak semmit belső érzékeléssel.

Az IET® Gyógyító Angyalai:
Ariel, Rafael, Gábriel, Celestina, Faith, Cassiel, Dániel, Sára és Mihály

Kinek ajánlom a tanfolyamot?

Tiszta szívemből ajánlom azoknak,

  • akik szeretnének egy mélyebb kapcsolatot kialakítani az angyalokkal
  • akik szeretnék az életük minden pillanatában megtapasztani az angyali birodalom végtelen támogatását
  • akik nagyon vágynak kapcsolódni az angyali szférákkal, de nem tudják, hogy hogyan lehetséges kapcsolatot kialakítani az angyalokkal
  • akik a saját spirituális útjukon az angyali gyógyító energiák által szeretnének még mélyebb önismeretre szert tenni
  • akik szeretik az angyalokat, és szeretnének erősebb és mélyebb kapcsolatot kialakítani velük

és mindenki másnak, akit az Energiamező Gyógyító Angyalai hozzám irányítanak!


Időpont:
2019. november 9.
(szombat)
10:00 – 18:00

Részvételi díj:
20.000 Ft
amely tartalmazza:
– az amerikai The Center of Being által kiállított oklevelet
– magyar nyelvű tankönyvet
– jegyzetfüzetet és tollat
– a helyszínen elfogyasztott vizet és teát

Helyszín:
Lélekterápiák Központ
1126 Budapest, Márvány utca 44. 3. em. 7.
Kapucsengő: “ENERGIA”

* * *

Részvétel csak előzetes jelentkezéssel, mert a helyek száma korlátozott!
(maximális létszám 10 fő)

A jelentkezés feltételei:

Jelentkezni írásban, a lelekterapiak@gmail.com email címen lehet.

A jelentkezést beérkezési sorrendben,
előleg befizetése mellett tudom elfogadni,
helyet sajnos senkinek nem tudok fenntartani.

Az előleg a részvételi díj 50%-a, melyet átutalással lehet teljesíteni.
A fennmaradó összeget a tanfolyam napján, a helyszínen lehet rendezni.
Lemondás esetén az előleget nem áll módomban visszatéríteni.

Izgatottan várom, hogy személyesen is megismerhesselek Téged, és együtt fedezhessük fel az angyali birodalom csodáit!

Istennői és angyali szeretettel,
Major Erika